A Red Hot Chili Devon Rex kenel

Kisgyermek koromban kezdődött az állatok iránti érdeklődésem.

Nagyon szerettem az állatokat, szinte minden a környezetemben található faj egy-egy képviselőjét hazavittem az otthonunkba. Ezeket az állatkákat helyhiány miatt sajnos nem tarthattam meg. Valószínűleg ez az állatok iránti erős vágyódás ébredt újra felnőtt koromban.

A macskatenyésztésbe azért fogtam bele, mert imádok kiscicákat felnevelni. Nagy örömömet lelem a kölykökkel való foglalkozásban. Amellett, hogy külső megjelenésükben a lehető legszebb egyedeket hozzak létre, a legfontosabb  tenyésztői célkitűzésem, hogy nagyon kedves, ember centrikus, jól szocializált kiscicák kerüljenek az új gazdáikhoz.

Szerettem volna egy különleges macskafajtával foglalkozni. Olvasgattam és keresgettem a macskafajták között majd 2014-ben találtam rá a Devon Rex fajtára. A külső megjelenése azonnal megtetszett, olyan kis manócskáknak láttam őket. Akkor Magyaroszágon senki nem foglalkozott Devon Rex-el. Az első pár Devon Rex cicát Lengyelországból választottam 2014-ben. Együtt lakva megismertem a természetüket is és nagyon beleszerettem ebbe a különlegesen kedves fajtába. Lenyűgözött a kedves ragaszkodása, szelídsége és a nagyon könnyű kezelhetősége. Soha nem hisztizik, a fürdetést és ápolást is szelíden tűri. Nagyon szeret ölben lenni és szeret az emberhez bújni. Jelen pillanatban kiváló vérvonalú Orosz és Lengyel származású nőstények és egy szintén kitűnő Ukrán származású kandúr a tenyészállatom.

Csak annyi tenyészállatot tartunk, amennyivel egy háztartásban úgy tudunk együtt élni, hogy a választott szempontok szerint neveljük fel a kölyköket.

Én így gondolom:

Az ember a kutya feltétel nélküli barátságát ajándékba kapta a természettől, de egy macska barátságát / szeretetét ki kell érdemelni!

 

Red Hot Chili kenel

 

A lap tetejére